|
Nyugalom.
Helm, Abby, Eaves és Miller is maradni fog, ebben biztos vagyok. Kennyék tudtára adták mindegyiküknek, hogy meg kell küzdeniük a csapatba kerülésért. Így a campben mindannyian egyenlő feltételekkel indulnak majd. Legalább oda fogják tenni magukat, ahogy kell és lesz egy kis egészséges küzdelem a roster spotokért. A preseason végéig van idő, addig akár túl is léphetjük a capet 10%-kal. Aztán a mutatott teljesítmények alapján elválik, ki az aki marad és ki az, akinek mennie kell.
Ami a védelmet illeti, sok minden függ Kindltől. Ahogy írtam, biztos van kiszemeltünk, aki olcsón megszerezhető 6-7. védőnek. Ha szükséges, akkor hozunk valakit. Ha viszont nem, akkor is ott van Janik. Sőt, Holland azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy Smith beverekedje magát a csapatba (bár erre szerintem kevés az esély). |